NÉV: Morty Maestro
KOR: 15
KASZT: Trainer
KINÉZET: Magas és vékony vagyok, és sötét bőröm van. Nincs semmilyen különleges testi ismertető jegyem, azt leszámítva hogy lila hajam van. Általában egy világos pulcsit viselek, amin a kedvenc pokém látható, de ha meleg van és leveszem, egy sima póló van rajtam. Ezt sötétszürke farmerrel szoktam hordani.
JELLEM: Kicsit érdekes személyiség vagyok. Először keveset beszélek mikor új emberrel ismerkedem meg, kell egy kis idő amíg elengedem magam, de onnantól kezdve be nem áll a szám. Szeretem a részletekbe menően megvizsgálni a dolgokat, ezért egy jegyzetfüzetet hordok magamnál, amire felírhatom a gondolataim meg más fontos infókat. Nem szeretek sokáig egy dolgot csinálni, vagy egy problémán rágódni, mert megunom, és ilyenkor váltok egy másikra. Ebből a szempontból nem vagyok valami kitartó, de mindig visszatérek a félbe hagyott dolgaimhoz. Szeretek poénkodni, persze csak az után szoktam hogy jobban megnyíltam az embereknek. Ha nézeteltérésem van valakivel, mindig igyekszem érvekkel meggyőzni, és eléggé kompromisszumképes vagyok. Néha nagyon ellustulok, ha nincs motivációm vagy csak egyszerűen kedvem valamihez, inkább csak ülök és csinálom a semmit, de azt rengeteget.
FELSZERELÉS:
- 5x Pokéball
- Jegyzetfüzet és toll
- Térkép
- Gyógyszerek
- Horgászbot
KEZDŐ POKEMON:
- Goyle (Gligar) lvl 5
-- Ismert támadások: Méreg Tüske, Homoktámadás
-- Goyle nagyon hűséges hozzám, emellett okos, találékony és fürge is. Szeret harcolni és szereti a kihívásokat. Mikor feladnám, sokszor ő ösztönöz hogy próbáljam tovább.
ELŐTÖRTÉNET:
15 évvel ezelőtt születtem New Bark városban. A gyerekkorom elég átlagos volt, nem történt velem semmi rendkívüli, bár visszagondolva szépnek látom. Sokat játszottam a város körül élő vad pokékkal, de valamiért nem gondoltam, hogy belőlem is trainer lesz majd egyszer. Nem a szüleimmel volt a gond, nagyon jók voltak hozzám, és simán el is engedtek volna, hanem én nem éreztem azt, hogy jó tudnék lenni benne. Ezzel a hozzáállásommal ki is lógtam kicsit a környékbeli srácok közül, akik nem tűkön, hanem szinte szöges ágyon ülve várták, hogy elindulhassanak trainerkedni. Ők pedig annak rendje és módja szerint szépen elindultak, mikor eljött az ideje, én meg New Bark-ban maradtam. Ez talán életem legnehezebb időszaka volt, mert egyfolytában az járt a fejemben hogy mégis miért nem mentem el én is? Jó kérdés volt. Ekkor jöttem rá, hogy én igenis pokemon trainer akarok lenni. Későn jött a felismerés, és még lassabban szántam el magam a tényleges indulásra. Eközben a New Bark város többi fiatal fia és lánya büszkén küldözgette a képeslapokat és egyéb híreket az aktuális tartózkodási helyeikről ide vissza. Olyan jó kalandnak tűnt a pokemon trainer utazás a beszámolóik alapján, hogy ismét fel nem foghattam, miért nem vagyok már rég úton. Legszívesebben vissza mentem volna az időben, de ehhez valszeg Dialga-ra lett volna szükségem, szóval ezt az ötletet elvetettem.
A szüleim látták hogy mi van velem, de nem igazán tudtak mit kezdeni. Szívük szerint mehettem volna Arceus hírével, de mint mondtam, én voltam az, aki valahogy mégsem akart elindulni. Ezidáig.
A felvidításom érdekében kirándulni mentünk a 45-ös útra. Minden jó volt, sok addig élőben még nem látott pokét láttam, szóval tényleg jól éreztem magam. Ekkor történt az az esemény, ami a semmittevésből kirángatott.
Egy sziklára próbáltam felmászni, hogy pokémonokat nézegessek nagy erőkkel, amikor rossz kőben kapaszkodtam meg, és leomlott a rész amin voltam. Lezuhantam! De nem kell aggódni, nem voltam túl magasan, csak néhány méter választott el a földtől, úgyhogy a fájdalmon kívül semmi bajom nem esett. Szerencsére. Ekkor hangokat hallottam felülről, és amint felnéztem láttam, hogy egy még nagyobb szikladarab is elkezdett leválni a repedések miatt. A félelem úgy lesokkolt, hogy akkor se bírtam volna megmozdulni és arrébb mászni, ha cserébe azonnal pokémon mester lehettem volna. Szóval képzelhetitek, hogy mennyire. A szüleim túl messze voltak, hogy segítsenek. Az események felgyorsulva pörögtek le. Mikor már majdnem rámszakadt a nagy szikla, egy hirtelen lila villanást láttam a szemem sarkából, és már csak azt vettem észre, hogy pár méterrel messzebb vagyok, mint pár pillanattal korábban, és ha lehet, még jobban fájt mindenem. Egy Gligar mentett meg. Ez mind szép és jó, de az ő fejét telibe kapta egy ökölnagyságú kő, és elájult. Azonnal megpróbáltam odasietni hozzá, és szerencsére a végtagjaim újra az irányításom alá kerültek, szóval ez sikerült. Meg akartam menteni, nem csak azért, mert ő is megmentett, hanem egyébként is. A szüleim ekkor értek oda, gyorsan felnyaláboltuk Gligart, és vittük a legközelebbi Pokemon Centerbe.
A Centerben Joy nővér gondjaira bíztam a megmentőmet. Reméltem, hogy nem esett baja. Egy kis várakozás után Joy megnyugtatott, hogy az ütéstől elájult, de nem sokára magához fog térni, és nem esett más baja. Ennek megörültem. Másnap Gligar-nek kutya baja sem volt, úgyhogy mikor kiengedték, magamhoz vettem, és kimentünk a szabadba. El szerettem volna engedni, de láthatóan elkezdett kötődni hozzám, és én is megkedveltem, úgyhogy elmondtam neki, hogy trainer utazásra szeretnék menni, és a lelkesedéséből arra a következtetésre jutottam, hogy velem akar jönni. Ezután felgyorsultak az események: elmeséltem a szüleimnek; hazamentünk; összecsomagoltam; átmentem Elm Professzorhoz; megkaptam tőle ami kell; jelképesen elkaptam Gligar-t egy labdával; és útra készen álltam. Szóval ez az én előtörténetem.
KOR: 15
KASZT: Trainer
KINÉZET: Magas és vékony vagyok, és sötét bőröm van. Nincs semmilyen különleges testi ismertető jegyem, azt leszámítva hogy lila hajam van. Általában egy világos pulcsit viselek, amin a kedvenc pokém látható, de ha meleg van és leveszem, egy sima póló van rajtam. Ezt sötétszürke farmerrel szoktam hordani.
JELLEM: Kicsit érdekes személyiség vagyok. Először keveset beszélek mikor új emberrel ismerkedem meg, kell egy kis idő amíg elengedem magam, de onnantól kezdve be nem áll a szám. Szeretem a részletekbe menően megvizsgálni a dolgokat, ezért egy jegyzetfüzetet hordok magamnál, amire felírhatom a gondolataim meg más fontos infókat. Nem szeretek sokáig egy dolgot csinálni, vagy egy problémán rágódni, mert megunom, és ilyenkor váltok egy másikra. Ebből a szempontból nem vagyok valami kitartó, de mindig visszatérek a félbe hagyott dolgaimhoz. Szeretek poénkodni, persze csak az után szoktam hogy jobban megnyíltam az embereknek. Ha nézeteltérésem van valakivel, mindig igyekszem érvekkel meggyőzni, és eléggé kompromisszumképes vagyok. Néha nagyon ellustulok, ha nincs motivációm vagy csak egyszerűen kedvem valamihez, inkább csak ülök és csinálom a semmit, de azt rengeteget.
FELSZERELÉS:
- 5x Pokéball
- Jegyzetfüzet és toll
- Térkép
- Gyógyszerek
- Horgászbot
KEZDŐ POKEMON:
- Goyle (Gligar) lvl 5
-- Ismert támadások: Méreg Tüske, Homoktámadás
-- Goyle nagyon hűséges hozzám, emellett okos, találékony és fürge is. Szeret harcolni és szereti a kihívásokat. Mikor feladnám, sokszor ő ösztönöz hogy próbáljam tovább.
ELŐTÖRTÉNET:
15 évvel ezelőtt születtem New Bark városban. A gyerekkorom elég átlagos volt, nem történt velem semmi rendkívüli, bár visszagondolva szépnek látom. Sokat játszottam a város körül élő vad pokékkal, de valamiért nem gondoltam, hogy belőlem is trainer lesz majd egyszer. Nem a szüleimmel volt a gond, nagyon jók voltak hozzám, és simán el is engedtek volna, hanem én nem éreztem azt, hogy jó tudnék lenni benne. Ezzel a hozzáállásommal ki is lógtam kicsit a környékbeli srácok közül, akik nem tűkön, hanem szinte szöges ágyon ülve várták, hogy elindulhassanak trainerkedni. Ők pedig annak rendje és módja szerint szépen elindultak, mikor eljött az ideje, én meg New Bark-ban maradtam. Ez talán életem legnehezebb időszaka volt, mert egyfolytában az járt a fejemben hogy mégis miért nem mentem el én is? Jó kérdés volt. Ekkor jöttem rá, hogy én igenis pokemon trainer akarok lenni. Későn jött a felismerés, és még lassabban szántam el magam a tényleges indulásra. Eközben a New Bark város többi fiatal fia és lánya büszkén küldözgette a képeslapokat és egyéb híreket az aktuális tartózkodási helyeikről ide vissza. Olyan jó kalandnak tűnt a pokemon trainer utazás a beszámolóik alapján, hogy ismét fel nem foghattam, miért nem vagyok már rég úton. Legszívesebben vissza mentem volna az időben, de ehhez valszeg Dialga-ra lett volna szükségem, szóval ezt az ötletet elvetettem.
A szüleim látták hogy mi van velem, de nem igazán tudtak mit kezdeni. Szívük szerint mehettem volna Arceus hírével, de mint mondtam, én voltam az, aki valahogy mégsem akart elindulni. Ezidáig.
A felvidításom érdekében kirándulni mentünk a 45-ös útra. Minden jó volt, sok addig élőben még nem látott pokét láttam, szóval tényleg jól éreztem magam. Ekkor történt az az esemény, ami a semmittevésből kirángatott.
Egy sziklára próbáltam felmászni, hogy pokémonokat nézegessek nagy erőkkel, amikor rossz kőben kapaszkodtam meg, és leomlott a rész amin voltam. Lezuhantam! De nem kell aggódni, nem voltam túl magasan, csak néhány méter választott el a földtől, úgyhogy a fájdalmon kívül semmi bajom nem esett. Szerencsére. Ekkor hangokat hallottam felülről, és amint felnéztem láttam, hogy egy még nagyobb szikladarab is elkezdett leválni a repedések miatt. A félelem úgy lesokkolt, hogy akkor se bírtam volna megmozdulni és arrébb mászni, ha cserébe azonnal pokémon mester lehettem volna. Szóval képzelhetitek, hogy mennyire. A szüleim túl messze voltak, hogy segítsenek. Az események felgyorsulva pörögtek le. Mikor már majdnem rámszakadt a nagy szikla, egy hirtelen lila villanást láttam a szemem sarkából, és már csak azt vettem észre, hogy pár méterrel messzebb vagyok, mint pár pillanattal korábban, és ha lehet, még jobban fájt mindenem. Egy Gligar mentett meg. Ez mind szép és jó, de az ő fejét telibe kapta egy ökölnagyságú kő, és elájult. Azonnal megpróbáltam odasietni hozzá, és szerencsére a végtagjaim újra az irányításom alá kerültek, szóval ez sikerült. Meg akartam menteni, nem csak azért, mert ő is megmentett, hanem egyébként is. A szüleim ekkor értek oda, gyorsan felnyaláboltuk Gligart, és vittük a legközelebbi Pokemon Centerbe.
A Centerben Joy nővér gondjaira bíztam a megmentőmet. Reméltem, hogy nem esett baja. Egy kis várakozás után Joy megnyugtatott, hogy az ütéstől elájult, de nem sokára magához fog térni, és nem esett más baja. Ennek megörültem. Másnap Gligar-nek kutya baja sem volt, úgyhogy mikor kiengedték, magamhoz vettem, és kimentünk a szabadba. El szerettem volna engedni, de láthatóan elkezdett kötődni hozzám, és én is megkedveltem, úgyhogy elmondtam neki, hogy trainer utazásra szeretnék menni, és a lelkesedéséből arra a következtetésre jutottam, hogy velem akar jönni. Ezután felgyorsultak az események: elmeséltem a szüleimnek; hazamentünk; összecsomagoltam; átmentem Elm Professzorhoz; megkaptam tőle ami kell; jelképesen elkaptam Gligar-t egy labdával; és útra készen álltam. Szóval ez az én előtörténetem.
